EN régi oldal

Közös ügy egy utcában

2018.05.10.

„Egyre többen jöttek játszani; volt olyan, aki csak az egyik állomásunkon járt, de olyan is, aki később még visszatért hozzánk. Öröm volt látni az érdeklődést, a nyitottságot, a boldogságot egy-egy jól eltalált válasz után. Öröm volt megosztani a mosolyt, az érzést, a közös gondolkodást, hiszen mindnyájunkat ugyanaz az ’ügy’ hozott az utcába.” Kollár Tünde résztvevőnk beszámolója Városi Játék módszerünkről.

 

Bármennyire is vicces vagyok, nagyon unalmasan írok. Ez volt a válaszom arra a kérdésre, hogy valaki írna-e egy rövid történetet arról, hogy éreztük magunkat a Madarak és Fák napján. Akkor unatkozzunk!

 

Szinte kész forgatókönyv és kvízjáték boldog birtokosaként már az utolsó simításokat végeztük, amikor kiderült, hogy kuka az egész, más helyszínre osztottak be bennünket. Csütörtökön tehát összetrombitáltuk az összes (értsd 5) ’kicsit ráérő’ embert, hogy újragondoljuk a szcenáriót. A válsághelyzet mindig kihozza a legjobbat az emberből. Én például rekordsebességgel jutottam el másnap a megbeszélés helyszínére, annak ellenére, hogy óriási dugó volt az Erzsébet körúton. 

 

Nem kétséges, hogy a játék célja az infotainment, azaz az információ szórakoztató formában történtő átadása volt. Úgy hihetnétek, hogy ilyenkor mi is jókat nevetgélünk. Csak annyira, mint Benny Hill egy-egy poén kidolgozása közben: ez kőkemény munka, kérem szépen! Másfél óra múlva megvolt a kerettörténet, kiosztottuk a feladatokat, majd rohant mindenki tovább a már meglévő és az útközben ráakasztott feladatokkal a nyakában.

 

Csütörtök estére Teréz és Hanna állhatatos munkájának köszönhetően már megvolt az új keretsztori, összegyűjtöttük a szükséges információkat, elkészültek a fordítások is.A nap legnehezebb része örökre beégett önkénteseink memóriájába: egy teljes bőröndnyi csempét kellett a galériáról egészen a helyszínig cipelni, majd a nap végén ezt ugyanoda visszakínlódni. Kívánom, hogy ennél nehezebb semmi ne legyen az életükben!

 

A Kazinczy utcába érkeze három különböző állomáson felállítottuk standjainkat, tartottunk még egy gyors ’stábértekezletet’ (ez a szó mindig lenyűgöz, van benne valami fennköltség és szakbarbárság), és készen álltunk a játékosokra. Voltak érdeklődők, nézelődők, de kezdetben inkább csak információs pultként funkcionáltunk. Azután végre megtört a varázs: egy idősebb házaspár lépett asztalunkhoz. Sajnos a kvízjáték harmadik kérdésénél a pár férfi tagjának már csak a hátát láttuk, de a hölgy kitartóan továbbjátszott. Tanulni és tájékozódni akart.

 

Egyre többen jöttek játszani; volt olyan, aki csak az egyik állomásunkon járt, de olyan is, aki később még visszatért hozzánk. Öröm volt látni az érdeklődést, a nyitottságot, a boldogságot egy-egy jól eltalált válasz után. Öröm volt megosztani a mosolyt, az érzést, a közös gondolkodást, hiszen mindnyájunkat ugyanaz az ’ügy’ hozott az utcába. 

A játék egyik fő eleme a csempe volt, amire a játékosok bármit ráfesthettek: egy szót, egy üzenetet, egy érzést vagy hiányérzetet. Ezekből szerettünk volna egy újabb alkotást összerakni. És sikerült! Annyi színes csempe összegyűlt, hogy a játékosokkal együtt kirakhattunk egy mozaikot, aminek üzenete az Artemisszió Alapítvány mottójának képi megfelelője:

 

A sokszínűség érték!

 

Kollár Tünde