EN régi oldal

„Megválaszthatod barátaidat, megválaszthatod ellenségeidet is, de csak az Isten tudja ki lesz a szomszédod” // Common Ground - művészet & aktivizmus Corkból

2018.05.10.

Az Artemisszió két másik szervezettel partnerségben - az ír Makeshift Ensemble-lel és a finn Postmodernsquare-rel - összesen 20 művészt, aktivistát és  ifjúsági szakembert hívott tanulmányútra Corkba 2018 januárjában, a Common Ground projekt keretében. Három magyar résztvevőnk írt beszámolót közösen a blogunkra: Sipos Emőke a Bátor Tábor közösségi adományokért felelős programkoordinátora, Sarlós Eszter Flóra a Ziggurat Projekt koreográfusa, Kallós Viola pedig közösségi színházi szakember.

 

A Common Ground épp online képzési fázisában tart, legközelebb augusztusban a Népszínház utcát kutatja a csoport.

 

 

ÉJJEL-NAPPAL NORTHERN MAIN STREET

 

A 4 napos tanulmányút a Northern Main streetre és az itt évente megrendezett művészeti fesztiválra, a Quarter Block Partyra koncentrált. Mintha folyamatosan fel  és lezongoráztunk volna az óváros gerincén az ujjainkkal. Jártunk ott éjjel és nappal, koncerten és kocsmában, műhelymunkán és parkban, templomban és fesztiválmegnyitón polgármesterrel. Voltunk szitáló, jéghideg esőben, és elvétve - de olyankor boldogan - napsütésben is.

 

Az utca különös történeti és kortárs sokszínűségébe talán bele is illettünk. Ahogy a rögtönzött bolhapiacon a recsegő rádió mellett megfér a régi állami kitüntetés és a friss csomag metélőhagyma, a Northern Main streeten is a legkülönfélébb részletek fekszenek egymás mellett. Az első délelőtti városnéző sétán nem csak a történelem hordalék-rétegeiről mesélt nekünk egy fiatal helyi ökológus, hanem arról is, hogyan alakítja át a környező természetet a város újraszerveződése. Arról beszélgettünk, hogyan nyerik vissza élőhelyeiket a folyók menti kövek repedéseiben a növények, a madarak, vagyis egy teljes mikrokozmosz. Az egyenetlen felüleleteken akad fogás az állati, növényi és emberi közösségek számára is.

 

A Northern Main street ezer zuga, kocsmája, közösségi tere aztán új élettel telt meg a Quarter Block Party idejére. Zenészek, táncosok, performanszművészek értelmeztek újra, és laktak be tereket. Nekem ez is épp úgy új volt, ahogy a leghétköznapibb részlet, a hot whiskey és a nyílt tüzű kandalló, amiben barátságos festett hulladékfák ropogtak a kocsma törzsvendégei számára. Mi is átutazók voltunk, ahogy a fesztivál vendégszereplői: vendégszerepeltünk az utcán, a kocsmában és a sportboltban is, amikor már nem bírtam tovább egy igazán meleg sapka nélkül.

 

 

IMPRESSZIÓK

 

Elsősorban általános visszajelzést szeretnék adni a Cork-ban töltött study visit-ről. Nagyon inspiráló maga a Common Ground, különösen, hogy nem pár napos tréningről, hanem egy éven keresztül különböző szakaszokban megszervezett programról van szó. Színes a közösség korban, tapasztalatban is. Változó, ki jön inkább művészeti területről és ki szociális vagy közösségi projektekből. Azt hiszem minden résztvevőben megvan mind a két terület iránti nyitottság és motiváció.

 

Ez az első Corkban töltött szakasz számomra a terület feltérképezéséről, a “mapping”-ről szólt. Általános képet kaptunk a helyről, illetve az ott történő közösségi művészethez köthető projektekről, illetve szervezetekről és helyszínekről. Érdekesnek találtam a különböző metódusokat, ahogyan “AZ UTCÁT” felfedeztük, például az egy perces fesztivál, illetve a székes workshop formájában. Ezek mind segítettek különböző szempontokból feltérképezni az adott területet - sokkal kreatívabb módon, mintha csak informatív tudást szereztünk volna.

 

A fesztiválon való részvétel is a terület felfedezéséhez járult hozzá számomra, mert a közösségi művészethez annyira nem tudtam kapcsolni az eseményt. Érdekes volt meghallgatni a beszélgetéseket, melyek újabb és újabb szempontból közelítették meg a város, a terek és az abban mozgó testek egységét. Az automatikus írással új eszközt/metódust fedeztem fel, melyet szeretnék ezentúl a saját területemen is használni.

 

 

Input és outcome

 

A mi szerepünk kevésbé volt világos számomra mindebben, illetve hogy hogyan kapcsolódik a budapesti szakasz és az ír szakasz. Kicsit bizonytalan vagyok abban, mennyire gondolkodhatunk potenciális “research” folyamatban egyénileg vagy csoportban. Az első szakasz még az inputra fektette a hangsúlyt, a corkiról azt gondoltam, már az “outcome” szakasza lesz. Szükségem lett volna több szabadidőre, mely alatt a saját módszereimmel is felfedezhetem a várost. Illetve továbbra is felmerül bennem a kérdés, hogy hogyan tovább a személyesen nem együtt töltött idő alatt?

 

A székes workshopot azért tartottam fontosnak, mert azzal, hogy valami abszurd került így az utca hétköznapi életébe, rendkívül sok interakciót idézett elő. Hirtelen kapcsolódtunk nem csak egymáshoz és nem csak a tér elemeihez, de az ott mozgó emberekhez is. Velem körülbelül 12-15 ember lépett interakcióba, mely 20 emberrel számolva már 240 és 300 között mozog. Ez olyan szám, melyre nagyon sok művészeti forma nem képes. Ez számomra elgondolkodtató.

 

Hasznos volt megérteni a “parachute strategy” jelentését is: hogyan tudunk térben vagy közösségben kezdeményezni, interakcióba lépni és optimális esetben egy közösség számára hasznos módon cselekedni, alkotni, elgondolkodtatni. Érdekesen kapcsolódott a pillangó effektus gondolata, melyet saját magam is többször tapasztaltam például Erasmus+ ifjúsági cserék terén.  Elgondolkodtam a szomatikus tér koncepciójáról is: melyek azok a terek, melyben személy szerint én nem érzem jól magam? Melyek azok a terek, amelyekben esetleg művészeti produktumot hozok létre, de a befogadó nem érzi jól magát? Milyen térrel milyen lehetséges befogadókat rekesztek ki? Inspiráló volt a New York-i JFK repülőtér példája, melynek kialakításához koreográfus segítségét is kérték.

 

Hogyan tovább?

 

Több irányban is elkezdtem gondolkodni az inspirációk nyomán. Milyen hatással van a világosság és a sötétség a különböző közterek használatára és érzetére? Hogy lehetne ezen művészeti eszközökkel dolgozni? Hogyan lehet fény által felhívni valamire a figyelmet, illetve üres tereket bevilágítani?

 

A székes gyakorlat során a játékosság és az interakció nyomán indultam el. Hogyan lehet interakciókat kiváltó játékos térré változtatni bizonyos köztereket - ezeket a tereket akár koreográfiai installációként képzelve el?

 

A társadalmi céllal történő művészetről való elgondolkodásomat segítette az utolsó nap gyakorlata.

 

Ezek a gondolatok jutottak eszembe:

 

What I find unique is that art can build a bridge between people coming from different backgrounds, different cultures and speaking different languages. It can become a universal language connecting people who are in the same creative process together. By creating something together we have a common goal and this common goal leads us naturally toward tolerance, peace and mutual understanding.

 

We cannot measure the impact of art for society projects, because it does not have necessarily the biggest impact on the target audience, but also on the initiators, the general public or the environment of the people involved. This impact unfolds in different times and can be on a mental or a very practical level. For giving an example: this summer I have been working in a youth project and ended up leading a partnering dance workshop with 7 refugee guys from Sudan and Syria and 7 European young people. Many things happened during the 3 weeks, but what was completely unexpected is that 2 months after our exchange one of the guys was expelled from France and sent back to Italy without any help or information. The girl I've chosen to work with him during this dance workshop was Italian.

 

When Adam arrived to Italy, he could turn to her and she was so nice that she hosted him for weeks and did everything she could to help him starting a new life in Italy. When we are making an art project that aims to sensitize public we sensitize ourselves as well. It is interesting to see in my own practise how the notion of “good art” transforms from a perfect product into the importance of the process and the impact on people. Art in Europe seems to have difficulties to reach people or it reaches the same audience from a certain background with a certain interest. Institutionalized art is still overrated compared to art initialized from the bottom or by unformal communities.

 

For example the performative action we did during the workshop of Esther Rodriguez Barbero was very interesting from the point of view of reaching people. Usually it is a difficult process to activate public during a participatory performance or any talk after a certain piece. Here, ‘our picked up audience’ reacted in the most natural way on what we were doing and were engaged immediately on one or another level. We have created at least 150-200 short interactions with different people from the street during this one and a half hour. Would it be so easy to reach people? To engage their attention?

 

 

EGYPERC ÉS SZÉKEK

 

Adott egy húszfős nemzetközi társaság, 20x1 perces időkeret, egy utca, és egy mondat: „Megválaszthatod barátaidat, megválaszthatod ellenségeidet is, de csak az Isten tudja ki lesz a szomszédod.”

 

Hogyan lesz ebből fesztivál?

 

Mire kellőképpen átáztatott az alattomos ír eső, rájöttünk. Helyszínről helyszínre vándorolva egy-egy percben lassan mindenki kicsomagolta saját érzéseit, tudás-és gondolatvilágát. Telefonálás egy utcai fülkéből, kortárs táncmozdulatok egy sikátorban sok-sok szempár kíséretében, kézfogás, szemkontaktus, kedves üzenetek, zárt ajtók feszegetése, mosoly és szenvedély, együtt és külön, de egymással. Ez volt a mi egyperces fesztiválunk.

 

Székkel az utcán

 

Hol a helyünk a térben, és mi történik, ha egy hétköznapi tárgyat és mozdulatsort nem hétköznapi kontextusba helyezünk? Esther Rodriguez Barbero építész és kortárs táncos kutatásának kapcsán kis időre betekintést nyerhettünk egy különleges világba. Kaptunk egy-egy széket, egy útvonalat, és néhány egyszerű szabályt. Elindultunk az utcán, és ha felkeltette valami az érdeklődésünket, letettük a széket, leültünk, és pár pillanatra megfigyelőkké váltunk.

 

El kellett jutnunk az utca végére úgy, hogy bár egymáshoz nem szólhatunk, térben mégsem volt szabad elszakadnunk egymástól. Első hallásra nem tűnik túl bonyolultnak a feladat, mégis érdekes dolgokat hozott felszínre. A szék már nem csak szék volt, és mi sem csak egyszerű járókelők. Az utca részévé váltunk. Belaktuk a teret, magunk köré építettük a világot. Átléptünk egy másik dimenzióba.

 

Ágaskodtunk, bambultunk, bekukucskáltunk, fel- és megfigyeltünk. Néha megfigyelőkből szereplőkké avanzsáltunk, amikor néhány érdeklődő hozzánk szólt. Szinte sajnáltuk, amikor mindenki megérkezett a maga székével a megbeszélt helyre, és vége volt a „feladatnak”. A székes projekt a négynapos látogatás egyértelmű kedvence lett mindenkinek.

 

A Common ground 1 évig futó képzési projekt, mely három alkalommal rezidencia programokon, illetve online valósul meg. A résztvevő szervezetek az Artemisszió mellett az ír Makeshift Ensemble (a Firesstarter Networkkel) és a finn Postmodernsquare.