EN régi oldal

A Fórum Színház dramaturgiája (2019)

 

A kiadvány a Fórum Színház módszertanának komplexitását mutatja be rövid elméleti szövegeket, gyakorlatleírásokon és egy konkrét próbafolyamat bemutatásán keresztül. Ajánljuk minden szakembernek, aki munkája során nyitottabb közösségekért és igazságosabb társadalomért dolgoznak, illetve minden érdeklődőnek, aki elmélyülne a Fórum Színház megismerésében.

 

Az Artemisszió Alapítványnak a People 2 People program keretében nyílt lehetősége a British Coucil szervezése és támogatása nyomán együtt dolgozni a Cardboard Citizens társulat két trénerével. Adrian Jackson és Terry O’Leary 2019. februárban egy hétig dolgoztott együtt magyar szociális és színházi szakemberekkel és közösségi vezetőkkel, segítve azok munkáját hátrányos helyzetű csoportokkal. Az öt nap során a csoport végig ment egy Fórum színház alkotási folyamat egészén, a csoportképződéstől, témafelvetéseken keresztül a kreativitást felszabadító és színházi munkát megerősítő gyakorlatokon át a jelenetek próbájáig. A képzés végén a résztvevők rövid jeleneteket mutattak be különböző társadalmi problémákhoz kapcsolódva egy nyílt esemény keretében, majd két, a közönség által választott jelenetben belépésekre, fórumozásra is sor került, ezek leírása is szerepel a kiadvány végén.

 

A kiadvány itt érhető el ...

 

 

Az Artemisszió Alapítvány a 2017. évi LXXVI-törvény alapján külföldről támogatott szervezet.