EN régi oldal

CIAK MIGRACTION: A konstruált másik

2019.11.12.

CIAK MIGRACTION projektünk keretében médiatudatosság foglalkozást tartottunk a Közgazdasági Politechnikum diákjainak Balkányi Nóra újságíró, Eichner Hanna filmes szakember és Müllner András, az ELTE Média és Kommunikáció Tanszék tanárának közreműködésével, akik beszámolnak a saját tapasztalataikról:

 

 

A Közgazdasági Politechnikumban tartott november 7-i  képzésünk három teremben, három részből állt. A felkészüléskor arról gondolkodtunk, hogyan beszélgessünk 16 év körüli diákokkal a migráció megjelenéséről a médiában, mikor maga a szó a magyar közéletben a 2015-ös menekültválság óta erősen terhelt. A “migráns” szó politikus lett, a kormánypropaganda egyik legerősebb eszközévé tette a hatalom megtartásához. Ezért úgy gondoltuk, a másságról (“othering”), a másság konstruáltságáról, megjelenítéséről szeretnénk beszélgetni. Így foglalkoztunk három lépésben a kérdéssel: először az önreflexióval (ki mitől más vagy ki mitől tartozik egy csoportba), aztán az identitás fogalmáról volt szó ismert emberek segítségével (többféle identitás kategória megkülönböztetése), végül megmutattuk, milyen könnyen lehet valakit “másnak” ábrázolni.

Néhány identitás kategória átbeszélésen kívül - például az etnikai vagy társadalmi identitás jelentése - a diákok érzékenyen álltak a témához. Amire még szükség lett volna, az mindenképpen az idő és az iskolai keretek túllépése. A képzésnek lehetne második lépcsője, ahol a konstruált másság megértése után jobban fókuszba kerülhetne a média fogalma, a média működése.

 

Balkányi Nóra, újságíró

 

 

Oktatóként vettem részt az Artemisszió szervezésében 2019.11.7-én lezajlott, középiskolás fiatalok számára megrendezett másfél órás workshopon, amely a Másik/másság fogalmát járta körül. Az esemény rendkívül tanulságos volt számomra, tekintve, hogy eddigi életem során, egyetemi oktatóként ilyen korú diákokkal még nem dolgoztam (eltekintve a tanári diplomám megszerzéséhez szükséges gyakorló tanítástól). A workshop egyes részeit Artemissziós kollégáimmal közösen dolgoztuk ki, és ez a folyamat minden tekintetben ideálisnak mondható, mind a munkatársak, mind a munkakörülmények, mind pedig a munkafolyamat szempontjából.

Maga a workshop bizonyos nehézségek ellenére viszonylag gördülékenyen zajlott. A nehézséget a foglalkozás hossza, illetve a napi munkamenetben való elhelyezkedése jelentette: a diákok egyszerűen nehezen bírták a másfél óra interaktív munkát, ami egy testnevelés óra után, fél háromkor kezdődött. Azt mondhatom, hogy épp e nehézséget tekintve, illetve az egyes diákok közti eltérő aktivitással is számolva, hősiesnek tarthatjuk az együttműködésüket. Mint minden más hasonló oktatási eseményen, itt is voltak olyanok, akik végig intenzíven részt vettek, akik valamikor közben fáradtak el, és akik már az elejétől fáradtak voltak. A bevonódás részleges elmaradása azonban csak részben magyarázható a diákok kimerülésével, mert le kell vonnunk a következtetést a workshop tartalmára, dramaturgiájára, menetrendjére vonatkozóan is. Az általam vezetett foglalkozás harmadik, médiás fejezeténél kapcsoltak ki a legtöbben, egyrészt nyilván, mert ez volt az utolsó rész, másrészt, mert talán nem igazán sikerült összekapcsolni a készülő papírmontázst a médiabeli kép kontextuális meghatározottságára vonatkozó tanulsággal. Számomra alapvető tanulsága volt a foglalkozásnak, hogy 25 diákkal nem kivitelezhető, ha fontosnak tartjuk azt, hogy lehetőség szerint mindenki bevonódjon. (Már pusztán az a tapasztalat is ezt mutatja, hogy a montázskészítéshez fizikailag nem fért hozzá a csoportonkénti 7-8 ember.) A másik legfontosabb tanulság egy közhely, ami újra megerősítést kapott: a személyesség figyelem-mágnesként működik. A személyes érintettségre vonatkozó (de a távolmaradás lehetőségét mindig hangsúlyozó) kérdések a diákokat hihetetlen módon foglalkoztatták, mondhatni az ilyen alkalmakkor nem volt senki, aki a mobilját böngészte volna.

 

Müllner András, az ELTE Média és Kommunikáció Tanszék oktatója

 

 

Azt gondolom, hogy a workshop témája - A másik a médiában - nagyon aktuális és fontos, hiszen tényleg rengeteg információ kerül percenként a mai tizenévesek elé, ugyanakkor ennek feldolgozásához, kritikai szemléletéhez nem kapnak elég segítséget - ahogy mi, felnőttek sem. 

Izgalmas volt közösen gondolkozni a fiatalokkal, először arról, hogyan, milyen kategóriák szerint definiáljuk magunkat, majd, hogy másokat milyen kategóriákba sorolunk, akár tudatosan, akár automatikusan, végül pedig a képek erejéről, hatalmáról, azoknak befolyásoló erejéről beszélgettünk egy egyszerű montázs-feladaton keresztül. 

Ahogy azt sejtettük is, a Poliba járó osztályok sok témát már korábban is átbeszéltek, nyitottak volna a párbeszédre, hozzá vannak szokva, hogy kifejezzék a véleményüket, és hogy vitahelyzetbe kerüljenek. Érezhetően néhány dolog ismétlés volt számukra, azonban sok újdonság is felmerült, és az identitáskategóriák, fogalmak tisztázása kifejezetten izgalmas feladatnak bizonyult. Úgy éreztem, fontos számukra, hogy meghallgatjuk és kikérjük a véleményüket, például hogy reflektálhatnak arra, miért választottunk egy-egy gyakorlatot, vajon mi volt vele a célunk.

Azt gondolom, hasznos lenne a továbbiakban is hasonló workshopokat tartani, akár a mostani folytatásaként, konkrétabb példákat elemezve, akár ezt a struktúrát folytatva tovább más iskolák más osztályainál.

 

Eichner Hanna, filmes szakember